Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

A Musette (ejtsd: müzett) Harmonika Együttes

2011 szeptemberében alakult, Takács Magdolna harmonikaművész kezdeményezésére és az ő művészeti vezetésével. Azóta rendszeresen fellépnek a környező településeken, sőt a szomszédos megyékben is sikerrel vendégszerepelnek. Hatalmas sikert aratnak a Tamásiban évente megrendezésre kerülő jótékonysági koncerten. Repertoárjukban megtalálhatóak a komolyzenei művek, a méltán közkedvelt operett és musical slágerek, valamint a mai kor slágerei is. A Tamási Harmonikások Kulturális Egyesülete keretében tevékenykedő együttes célul tűzte ki a harmonika zene népszerűsítését, valamint az utánpótlás nevelését. Ennek eredményeként 2013 nyarán már bemutatkozhatott az ifjú nemzedék, az akkor 9, illetve 12 éves Dránovics László és Dránovics Dávid személyében. 

2014-ben hatalmas megtiszteltetés érte a Musette Harmonika Együttest. A Dél-Alföldi Harmonika-barátok Klubja meghívására részt vettünk a IV. Szegedi Harmonika Fesztiválon. Örömünkre nagy sikert arattunk a hozzáértő közönség körében is. Novemberben pedig az AKKORDEON Harmonika zenekar meghívásának eleget téve egy fantasztikus estét töltöttünk Győrben.

Az együttes tagjai:

Takács Magdolna /harmonika/

Csirke Zoltán /basszusgitár/

Dránovics László /harmonika/

Dránovics Dávid /harmonika/

ifj. Dránovics László /harmonika/

Krem Gábor /dob/

K. Németh Istvánné Edit /harmonika/

Kolláth Márton /harmonika/

Tillmann József /harmonika/

Vágásiné Gyalus Erzsébet /harmonika/

Máticsné Molnár Julianna /ének/ 

Szirbik Anita /ének/